Ma egy olyan blogbejegyzést teszünk közzé, amelyet Obsitos néven írt egy egyenruhás polgára a Köztársaságnak. Vívódott, majd döntött. Itt van velünk. Köszönöm neki. Az emberi magatartást, és különösen a szakmaiságát. Civil lett papíron, de lélekben örökké rendőr.

A friss tavaszi melegben ízlelgette a szabadság ízét. Már nem tudja az idejét sem, mikor érezte utoljára ezt a lelki nyugalmat. Szétáradt ereiben, izgalommal, új vágyakkal, tervekkel töltötte el.

Előtte több hónapon át vívódott, lépjen-e? Pedig már megtehette volna korábban is, „joga volt hozzá”, de még maradt, hiszen jó volt zsarunak lenni, jó volt a szellem, a kollégák. Aztán valami elromlott… Jött Nemzeti Megaagy és hűséges követői, a főnökeit kirugdosták, a kollégák kedvetlenek, bizalmatlanok, zárkózottak lettek. Hányingerét visszanyelte, gyomrát gombócba gyúrta és így vívódott hónapokig. Aztán lépett, mert megtehette.

Nem bánta meg! Nem bánta meg, pedig a feketeleves csak ezután következett. Nemzeti Megaagy és  „bábszínházának” tagjai a szemére vetették, hogy még korai volt, az a három évtized zsaruként az Ő szemükben semmit nem számít, tovább kellett volna maradnia, hiszen még egészséges, nem idegroncs, nem „vén hülye”, sőt ha kicsit is szereti hivatását, akkor talán a „színpadon”, valamely intézkedés közepette, vagy az íróasztalra bukva kell bevégeznie. Igaz, mielőtt lépett, már nem voltak vele tervek, nem szántak neki más munkát: az „öreg” elvan még 10-15 évig, mint a befőtt – gondolták.  P. Sándor (gépkocsi)vezető sem mondta azt Megaagynak, hogy ez így nem helyes, én már csak tudom.

Ősszel már látta, nincs egyedül a bajban. Látta, hogy mások évtizedei sem számítanak Megaagyék szemében, látta, hogyan „fűrészelik le” a szakmai tiltakozás „zsenge hajtásait”. Egyre elszántabb lett. Októberben, a Fáy utcában látott és érzett valamit, ami új erőt és reményt nyújtott számára. Reményt arra, hogy egyszer igazságot szolgáltatnak neki és sok ezer társának, hogy valóban értékként kezelik azt az áldozatot és lemondást, amit a hazájáért vállalt. Reményt, hogy az utána jövő zsaru-generációk nem lesznek kiszolgáltatva politikai kalandorok sértett bosszúvágyának. Reményt, hogy a friss tavaszi melegben újra jó lesz ízlelgetni a szabadság ízét…